A dialektus

Szlovén nyelvű bevezető és megjegyzések

A muravidéki szlovénok hagyományos zenéje. A felvételeket Vikár Béla készítette.

Megjegyzések a felvételekhez: Dr. Marija Klobčar.

Azok a felvételek, amelyeket 1898-ban Vikár Béla magyar kutató készített a muravidéki Csendlakon (Tišina), a szlovénok lakta legkeletibb terület dallamörökségének egy részét tárják fel. A felvételek idején ez a vidék, akkori hivatalos nevén Vendvidék, a Magyar Királyság része volt. Az első világháború után ezt a vidéket felosztották a ma Szlovénia részét képező Muravidékre (Prekmurje) és a Magyarországhoz tartozó Rábavidékre (Porabje). 

A 19. század végén a Magyar Néprajzi Társaság kezdeményezte a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek hagyományos kultúrájának felgyűjtését, kutatását. Vikár felvételei is ebbe a folyamatba illeszkednek bele. (Meg kell jegyezni, hogy Vikár a kor szokása szerint a Néprajzi Múzeumban őrzött viaszhenger melletti adatlapon a „vend” megnevezést használja a mai „szlovén” megfelelőjeként.) Jóllehet a csendlaki (tišinai) felvételek létezése mindig is ismert volt, – a viaszhengereket kísérő lejegyzések egy része, valamint a zöld tintás bejegyzések magától Bartóktól származnak, valószínűleg az 1930-as évek közepéről –, Vujicsics foglalkozott velük először népzenei szempontból tudományosan a dallamok délszláv kontextusait vizsgálva. E gyűjtésnek kivételes dokumentum- és kulturális értéke van a szlovénok számára: ezek a legrégebbi szlovén nyelvű népdalfelvételek, s e hangfelvételek nyelvezetükkel és tartalmukkal egyszersmind megmutatják a magyarországi szlovénok társadalmi helyzetét is a századfordulón.

A Mura és a Rába folyók közötti területet, ahová a csendlaki (tišinai) felvételek is tartoznak, a muravidéki nyelvváltozat jellemzi, amelynek mint regionális irodalmi nyelvnek már több évszázados hagyománya volt a felvételek idején. A felvett dalok mind hangtanilag, mind szókincsükben a szomszédos nyelvjárások és nyelvek hatását mutatják, amelyekkel a muravidéki szlovénok az évszakokhoz kötődő idénymunka során találkoztak, valamint a szlovén irodalommal való találkozás révén a szlovén köznyelv szerény hatását is.   

A csendlaki (tišinai) felvételek lejegyzéseinek nyelvészeti pontosságát ezért csak nagyon viszonylagosan lehet értékelni: az egyes dalokban bizonyos beszédhangok más-más visszaadásával találkozunk, és néha még az egyes dalokon belül is vannak különbségek. Ez tükrözheti a beszédhangoknak az átírás folyamán történt eltérő azonosítását, és minden bizonnyal a nyelvjárási jelleg eltérő fokát is kifejezheti éneklés során az egyes dalok között vagy akár azokon belül. Az átírások tehát nagyrészt hitelesen megőrzik Vujicsics lejegyzéseit: a nyelvi egységesítés eltörölné a felvételek által megmutatott interkulturális kapcsolatok nyomait, vagy megváltoztatná annak a nyelvnek a megismerését, amelyet 1898-ban Vikár Béla a viaszhengereken rögzített a világ előtt ismeretlen Csendlakon (Tišina), Muravidéken, a magyar ajkú világ és az utódok számára.