123. Gdi je rosa pokapala jorgovan

Dialektus: D
Téma: Városi énekek, ismert és ismeretlen zeneszerzők művei
Jelzet: MZA-VT-AV-4.090A_03.22–06.33
Elnevezés vagy szövegkezdet: Gdi je rosa pokapala jorgovan [Ahol a harmat betemette az orgonát]
Helység: Dunaszekcső
Énekelte: özv. Vujicsicsné Bebić [Bébics] Ljubica (78)
Gyűjtés éve: ismeretlen

Megjegyzés: Az előző tétel variánsa (122, ami megjelent a Gyűjteményben: 316).

ÁTIRAT (BESZÉLGETÉS)

Vujicsicsné Bébity Lyubica (V.B.Ly.): Hát voltunk, én meg a Glisa lányunokatestvére. Hát mennünk kellett krumplit kapálni. Akkor mondja az édesanyám és az édesapám: Menjetek – mondja – ti ketten – mondja – kapáljátok meg – mondja – azokat, a krumplikat és tegyétek egy kupacba – mondja – egybe mindet! Rendben van. Elmegyünk a mezőre, de ott volt egy rét, a földesúri, s volt kasznár, s azok a bírók! S akkor az egyik Kovacsevity, egy szerb. S ők ott is ott dolgoztak. S ő [lányrokon] és én, amikor végeztünk, ettünk, majd kicsit megpihentünk. De neki is nagyon szép hangja volt, s úgy, három szólamban. Hogy nem jöttetek oda mind hozzánk, hogy […]. S a kasznár, ha-ha, a földesúri, az, aki a bírót és a gazdát ellenőrizte.

Vujicsics Tihamér (V.T.): Tudom én.

V.B.Ly.: Aki ment s ott a vetőmagot begyűjtötte.

V.T.: Eh, tud még énekelni?

V.B.Ly.: Ej, több mint tanács, de ez is ér valamit. S az a Jela, egyedül jött, s mondja, fájdalmas […] – mondja – s a ti hangotok s éneketek. Hol a fenébe szedtétek ezt össze? S ő [Jela] olyan volt pedig, hogy bármit látott, bármit hallott, azt rögtön meg is tanulta! Mosni is, vasalni is, elénekelni, elmenni és minden létezőt. Egyedül halt meg az is. Mohácsra ment férjhez.