Szerzőjét, műfaját, tartalmát, keletkezési és megjelenési körülményeit tekintve is minden szempontból különleges Vujicsics Tihamér (1929–1975): A magyarországi délszlávok zenei hagyományai című kötet (Budapest, 1978), amelynek bővített, második, kritikai kiadása nemzetközi együttműködés keretében 2020-ban jelent meg. Ez a második kiadás újabb, még Vujicsics által készített lejegyzésekkel, új dallamvariánsokkal gazdagodott. A kiadás tudományos szempontból lényeges, teljesen új eleme a több funkciót betöltő, a hangzó anyagok, dokumentumok bemutatásának céljával e kötethez készült online Melléklet, mely reményeink szerint a későbbiekben további Vujicsicshoz, illetve a magyarországi délszlávok hagyományához köthető anyagokkal bővülhet. Már most is tartalmaz olyan hangfelvételeket és dokumentumokat a Vujicsics-hagyatékból, amelyek a kötetben nem szerepelnek, és nincs rájuk utalás sem. Többek között szerb egyházi énekeket, a Vujicsics testvérek, Sztoján és Tihamér éneklését, fényképeket a családi archívumból és más egyéb dokumentumokat.
Vujicsics népzenekutatói munkáját nagyban segítette, hogy számos hangszeren megtanult játszani, főleg népi instrumentumokon, valamint anyanyelvi szinten beszélte a szerben kívül a Magyarországon élő különböző szláv népek, népcsoportok nyelveit és a magyart. Legjobban a szerb hagyományokat ismerte, tudta táncaikat, szokásaikat, énekeiket. Minden adottsága megvolt, hogy tervszerű kutatómunkával gyűjtse, rendszerezze a délszláv zenei és folklórhagyományokat, és ebben a körben folytassa a magyar népzenetudomány kiemelkedő kutatási területét jelentő összehasonlító vizsgálatokat. Bartók nyomán a gyűjtések feldolgozását követően az adatokat rendszerezte, és ennek alapján végezte az összehasonlító vizsgálatokat, kezdetben a tágabb délszláv környezet bevonásával, majd az egész szláv világban körbetekintve, illetve ezekkel, párhuzamosan a délszlávokkal együtt élő népek, leginkább magyarok és románok körében. Kiemelten foglalkozott a magyar-balkáni-keleti zenék kapcsolataival. Az 1970-es évek elején nyílt meg számára a lehetőség, hogy csatlakozzon az intézményesített népzenekutatás Magyar Tudományos Akadémián működő csoportjához, de erre 1975-ben bekövetkező halála miatt – Damaszkusz felett végzetes repülőgépbaleset érte – gyakorlatilag már nem kerülhetett sor. Első és életében egyetlen népzenei tárgyú kiadványa a Zeneműkiadó Vállalatnál 1957-ben megjelent Naše pesme – [Dalaink] volt, amelyben 100 népdalt és 20 kolo dallamot adott közre. Népzenekutatói képességeiről a jelen kötet (Muzičke tradicije Južnih Slovena u Mađarskoj – A magyarországi délszlávok zenei hagyományai) az online Mellékletével együtt tanúskodik. Bár Vujicsics a kötethez írt bevezetőjében hangsúlyozza, hogy elsődlegesen zenélni valót kíván kézbe adni, mégis a magyarországi délszláv zenei hagyományokról ez az eddigi egyetlen összefoglaló tudományos igényű és tudományos alapokra helyezett áttekintés. A kötetnek ezt a kettősségét a mostani új, kritikai kiadás (kötet és online Melléklete) is meg kívánta őrizni. A tudományos hitelességet és alaposságot a nemzetközi együttműködés, valamint a délszláv kultúra és folklór hazai, magyarországi szakemberei, etnomuzikológusok, folkloristák bevonása biztosította, a zenei anyag gyakorlati elsajátítását a jobb minőségben újraszedett, olvashatóbbá váló kották, a közölt változatok nagy száma, az online Mellékletben és a jegyzetekben található magyarázó leírások, és nem utolsó sorban a jó minőségű hangfelvételek segítik. A kiadvány háromnyelvűsége pedig a lehető legszélesebb közönség elérését célozza.